2013. május 4., szombat

Töltött kucsmagomba Brie sajtos mártásban

Most árulják a piacon a kucsmagombát, édesanya mondta, hogy nagyon finom, hát vettem. Azt mondta készítsem el töltve. Az ő elmondása alapján, illetve nézelődtem még a neten és sok információ kombinálásából született ez a recept :) A mártás lényegében egy besamel alapú mártás, csak Brie sajtot tettem bele. Elég intenzíven érződik a Brie sajt benne, főképp azoknak ajánlom, akik ezt nagyon szeretik. Akik nem, vagy kevésbé, azok a Brie sajtot helyettesíthetik egyébb sajttal (füstölt, trappista stb). Ha pedig kihagyjuk a bacont, akkor húsmentes fogásnak számít :)



Töltött kucsmagomba Brie sajtos mártásban

Hozzávalók:
  • 15-20 dkg kucsmagomba
  • 2 ek kukorica
  • 7 dkg füstölt sajt
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 tojás
  • 5 dkg bacon
  • olaj
  • 2 ek liszt
  • 3 dl tej
  • fehérbors
  • 7 dkg Brie sajt
  • só, bors

Elkészítés:

A gombákat alaposan megmossuk, a kalapokat szétválasztjuk a száraktól. A kalapokat sózzuk, borsozzuk. A töltelékhez a hagymát finomra aprítjuk, kevés olajon megdinszteljük, amihez hozzáadjuk az apróra vágott gombaszárakat, megsózzuk, borsozzuk. Együtt dinszteljük tovább, ha szükséges adunk hozzá vizet. A végén hozzáadjuk a kukoricát, a reszelt sajt háromnegyedét és hagyjuk kihűlni. Tetszés szerint adhatunk hozzá fűszerkeveréket, én tettem bele Maczalik fűszert, ami hasonlít a Provencei fűszerkeverékhez. Amíg hűl elkészítjük a mártást: kb 3 ek forró olajba belekeverjük a lisztet. Apránként csorgatva, folyamatos kevergetés mellett beleöntjük a tejet, fűszerezzük sóval, fehérborssal és addig kevergetjük, míg sűrű állaga lesz, nem lesznek benne csomók. Hozzáadjuk a felkockázott Brie sajtot. Elolvasztjuk benne. Egy tűzálló edény aljába öntjük a mártást. A töltelék eddig kihűlt, belekevrünk egy tojást és megtöltjük vele a gomba kalapokat, amiket belecsavarunk baconbe. A töltött, baconbe csavart gombákat beletesszük a mártásba, rászórjuk a maradék reszelt füstölt sajtot és megsütjük. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése